Nagyillés “LittlePwny” Péter

A tavalyi MEB győztes THR ex-játékosa egy veterán személyiség a hazai szcénában, erre az évre viszont felhagyott a versenyzéssel, és úgy döntött tesz egy próbát az edzői szerepkörben. Egyrészt, hogy átadja tudását a nála fiatalabb játékosoknak, másrészt pedig, hogy ő is új dolgokat tanulhasson. Teljesítménye a tavalyi MEB során roppant kiemelkedő volt, remélhetőleg láthatjuk majd újra a pályán.

Kedvenc karaktere az Idézők Szurdokának sellője, Nami, akit jó párszor meg is villantott korábbi mérkőzései során, de nagyon szereti még a dárda hajigáló Nidalee-t is. A középső ösvényt leszámítva minden szerepkörben játszott már aktívan, de a támogató nőtt végül legközelebb a szívéhez. Legmagasabb rangja neki is a Kihívók osztálya, az SKT edzőjétől kkOmatól pedig bármikor tud erőt meríteni. Szerinte emberfeletti az, amiket tesz a csapatért, és lenyűgöző az, amilyen hatással van társaira.