Hírek

A WILD NYERTE A MÁSODIK ROG MEB ELŐDÖNTŐT A PLAGUE ELLEN, ÚJRAJÁTSSZUK A TAVALYI DÖNTŐT

Egy mérkőzést leszámítva viszonylag simán nyerte az elődöntőt a WiLD és ezzel másodjára is a döntőben találják magukat, ahol a THR csapat várja majd őket.

Múlt vasárnap  zajlott le a ROG MEB második szezonjának második elődöntője, a WiLD.Coolermaster és a Team Plague között. Előbbi első helyen zárta az alapszakaszt, míg utóbbi a negyedik helyre tudott befutni, így papíron az előny a vadaknál volt. A Team Plague pedig az újdonság erejével próbált újat mutatni ezen az összecsapáson.

Az első mérkőzés egy elég sima menetelt volt a vadaknak, már a meccs elején megszerezték az előnyt és nem is nagyon engedték azt el. Nem is kellett sok idő hozzá, hogy már a bázison belül garázdálkodjanak, a Baron Nashor még csak épp hogy megjelent, de hi im mate és csapata már a Nexuson dolgoztak és végül kevesebb mint 21 perc alatt megszerezték az első győzelmet.

Másodjára sem kellett nagyon megizzadniuk a vadaknak, hiába a Plague minden igyekezete. Ezúttal egy kicsit több idő kellett azért a győzelemhez. Hi im mate Caitlynje eszméletlen előnyre tett szert, és magát a mérkőzést 13 0 9-ben végezte, -mondanom sem kell mekkorákat ütöttek a lövései. Az ő szemében nem igazán volt tank a pályán, hiába volt egy Leona és még egy Cho’Gath is a helyszínen. Ennek következményeként a tornyok úgyszintén gyorsan dőltek, míg a Plague a közelébe sem jutott ezeknek. A biztonság kedvéért azért egy Baront még elhozott magának a WiLD, bár Meight-et elvesztették utána és ezzel a helyzeti előnnyel a Plague bedöntött két tornyot a pályán. Ennél több azonban nem jutott neki, és a 25. perc végénél másodjára is dőlt a Nexus.

Harmadjára már észbe kapott a Plague és igazán komfort választásokat hoztak maguknak. Myrmidon előrántott egy Xerathot, míg Blackii egy Veigar támogatót. A folyamatos zónázás és persze poke sebzés mellett bár sokáig fej-fej mellett haladtak, végül a Plague tudott elhúzni. Ezúttal is meg tudta szerezni egyszer a Baront Sick és csapata, de mégis a Plague döntötte a tornyokat. A Veigar W folyamatos biztonsági zónákat hozott létre, amiket ki is használtak. Végül csak Hextasy maradt a 33. percben védekezni, de ő már kevés volt ahhoz, hogy megmentse a bázis, így szépített a Team Plague.

A negyedik meccsen is behozta Veigart Blackii, de láthatóan erre már jobban fel volt készülve a WiLD. Már csak azért is, mert az első gyilkosságot hi im mate szerezte meg az ösvény mellett, miután Meight is lenézett egy kis segítség erejéig. Rotációkban jobbak voltak a vadak, a tornyokat döntötték mindenfele, ráadásul a carry hősök is szépen el lettek feedelve, így mind mate, mind Meight jól érezhették magukat a mérkőzésen. Meight ezen a mérkőzésen még egy négyszeres, sőt a legvégén egy pentakillt is begyűjtött. Ezekkel az előnyökkel már nem lehetett mit kezdeni, a WiLD 3-1-re nyerte az elődöntőt.

Ez azt is jelenti egyben, hogy a tavalyi döntőben szereplő két csapat, vagyis a WiLD és a THR lesznek az idei ROG MEB-nek is a döntősei. Vajon sikerül megfogni ezúttal a THR-t, vagy ismét ezüstéremmel távozhat majd a WiLD csapata?